Önmegfigyelés (naplóírás, álomnapló)

Amire figyelünk, az növekszik életünkben.

Tehát ha elkezdesz önmagadra figyelni, ha megfigyeled, mit teszel, mit érzel, miket gondolsz egy-egy élethelyzetben, egyre többet fogsz tudni önmagadról. Érdemes egyfajta jóindulatú semlegességgel hozzáállnunk önmagunkhoz, hogy ezáltal ítélkezéstől mentesen valódi önmagunkat ismerhessük meg, nem pedig azt, akiknek szerintünk lennünk kéne…

Ehhez remek és alapvető, ingyenes technika a naplóvezetés. Érdemes biztonságos helyen tárolni, hogy illetéktelenek ne férjenek hozzá. Rendszeres használatára rá kell magunkat szoktatnunk, tehát a folyamat elején lehetőleg naponta, kétnaponta vegyük elő és írjuk le az önmegfigyelésünkkel kapcsolatos érzéseinket, felismeréseinket. Lehetünk teljesen őszinték, a papir mindent elbír és mindig rá is ér (nem úgy, mint a barátaink).

Mivel általában önmagunkkal nagyon kritikusak szoktunk lenni, javaslom, hogy ne olvasd vissza, amit írtál! Ami fontos, úgyis veled marad, emlékezni fogsz rá. A többivel pedig ráérsz 3-4 év múlva szembesülni újra, amikor is már egyfajta távolságtartással, távolságból leszel képes rátekinteni akkori önmagadra –  s épp ezáltal vehetsz észre olyan összefüggéseket, amelyek eddig rejtve voltak előtted.

A naplóvezetés egyfajta befektetés az önismeretbe: 3-4 évvel később újraolvasva az addig írtakat ráláthatsz problémamegoldó módszereidre és azok hiányosságaira, arra, hogy mi foglalkoztat leginkább, mik okoznak neked álmatlan éjszakát –  s talán arra is fel tudsz figyelni, hogy mikkel nem foglalkozol, mely életterületre nem szánsz gondolatot (és így időt sem). Szinte ingyen van, és idővel olyan lesz számodra, mint a pszichológusnál töltött idő: igen hasznos az önismereted szempontjából!

Az álomnapló hasonló funkciójú, mint a naplóvezetés, ám ebben kifejezetten álmaidat érdemes gyűjtened. Az egyik oldalra leírod az adott álmot, a másik oldalra pedig a feltételezett értelmezését. (Vagy először leírod az álmot, majd utána az értelmezését más színnel, hogy jól elkülönüljön egymástól.) Gyakran mondják nekem erre az emberek, hogy de hiszen én nem is álmodom! Dehogynem, mindenki minden este többször is álmodik, csak esetleg nem emlékszik rá. Azzal, ha elkezded vezetni az álomnaplód, észreveheted, hogy egyre több álmodra fogsz emlékezni.

Álmaid megmutathatják számodra, hogy mik foglalkoztatnak valójában, mutathatnak neked új megoldási módokat, átélhetsz olyan élményeket, amelyeket a valóságban nem engednél meg magadnak, stb.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás