Indulatkezelés kapcsán általában a dühünk kezelésére gondolunk: a kitörő örömmel ritkán adódnak problémáink.. Pedig minden érzelem, ha hirtelen és túlzottan eluralkodik rajtunk – s a kulcsszó itt az „eluralkodik” – romboló lehet. A dühünk kontrollálatlan kieresztése pedig kifejezetten destruktív hatású kapcsolatainkra nézve.

A szavakkal vagy fizikai támadással végrehajtott támadás a másik emberben alapvetően kétféle reakciót vált ki: vagy visszatámad, vagy visszavonul – ez a valószínűbb. Egyszerű oknál fogva valószínűbb, hogy a partnerünk a dühkitörésünk során visszavonul, hiszen, ha feltételeznénk, hogy vissza fog támadni minket, AKKOR NEM TÁMADNÁNK MEG!

Ez az egyik alapvető pont, amit érdemes felismerni, ha el akarjuk hagyni ezt a fajta viselkedést: a dühkitörés alapvetően hatalmi szituációt jelez, azt, hogy „ki a főnök”. Ennél pedig kevés rombolóbb dolog van a párkapcsolatra, szülő-gyermek, főnök-beosztott, tehát az emberi kapcsolatokra nézvést, mint az, ha a másikat befegyelmezzük, hogy úgy viselkedjen, ahogy mi azt elvárjuk tőle.

Mi történik a dühkitörés alatt? A kontroll elszáll a kezünkből, az érzelmek veszik át az irányítást: az a fölött érzett düh, hogy a másik nem (volt) hajlandó az elvárásaink szerint viselkedni. Így aztán „teszünk róla”, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. (Ezt idővel el is fogjuk érni: egy lelki vagy fizikai bántalmazó légkörben senki nem marad meg sokáig..)

Hogy miért viselkednek így emberek? Általában és leegyszerűsítve két okból: az egyik, mert őket is hasonlóképp bántották gyermekkorukban, a másik, mert soha senki nem szólt rájuk, nem tanította meg őket arra, hogy hogyan kezeljék az indulataikat. S van, hogy e kettő egyszerre jelentkezik – hiszen ugye a dühöngő szülő önmaga sem tudja kontrollálni indulatait, így aztán mind az indulatkezelési hiányt, mind a dühöngés megtapasztalását átadja a gyermekének. Az első esetben, amikor gyerekkorban a szülő(k) rendszeresen dühöngenek, lelki vagy fizikai támadást intéznek a gyermek felé, a gyermek megtapasztalja, milyen kiszolgáltatva lenni ennek a kontrollálatlan energiának. Amikor felnő, ha nem dolgozza fel tudatosan ezt a traumát, hajlamos lesz arra, hogy saját maga tudattalanul hasonló helyzeteket teremtsen maga köré – van, hogy továbbra is ugyanazt (tehát továbbra is őt bántják, ő az áldozat), s van, hogy az ellenkező előjelűt: ő maga dühöng, megfélemlít, verekszik, s így megtapasztalja a másik oldalát a gyermekkorban átélt élményének.

Az is lehet, hogy abbéli csalódottsága felett érzett dühét veri le a másikon, hogy az élete nem egészen úgy alakult, ahogy szerette volna, s önmaga helyett még mindig könnyebb a másikat bántani.

Hogyan lehet kilépni a körből? A jó hír, hogy ki lehet. Az indulatkezelés tanulható, mint ahogy az érzelmek kifejezését is el lehet kezdeni bármilyen idősek is vagyunk.
1.) Az indulatkezelés – és minden önismeret – első lépése a tudatosodás: annak felismerése, hogy van valami gondom. Ez igaz lehet akkor is, ha én üvöltözök, s akkor is, ha velem üvöltöznek.
2.) Ezután a feladat megtalálni az okot, el lehet indulni a gyerekkorba, a múltba. Mindent onnan hozunk, s mindez hatni is fog ránk mindaddig, míg nem ismerjük fel és nem fogadjuk el – mert aminek ellenállunk az megmarad.
Ez egy folyamat, s mint minden ilyen, időt vesz igénybe. A türelem hasznos segítőtárs, valamint ha szükséges, szakember támogatását is érdemes igénybe venni.

Amit azonban a dühöngéssel, az indulatkitörésekkel addig is kezdhetünk: hagyjuk őket abba. Mi vagyunk az irányítók, egyszerűen döntsünk így és kész. Ha visszaeséseket élünk át, nem baj, ez van, kitartóan döntsünk újra és újra amellett, hogy kész, vége, mást teszek ezentúl, máshogy oldom meg a konfliktusaimat. 

Mi mást? Nos, ütés helyett remek lépés az üvöltözés, aztán a távozás, aztán a higgadt beszéd.. Ami ilyen energiát mozgat meg bennünk, az minden bizonnyal fontos számunkra, tehát beszéljünk róla! Viszont a kapcsolathoz két ember kell, szükséges, hogy legyen ott egy partner, aki megosztja velünk véleményét, érzéseit – amihez nekünk mindezt el kell fogadnunk úgy, ahogy van.

Az elfogadást erősíti az önismereti folyamatunk. A felesleges energiák levezetését különböző sportokkal gyakorolhatjuk. Az úszás, a futás, a bicikli, a séta, a kosarazás, foci remek erre, a lényeg, hogy rendszeresen végezzük és jól fáradjunk el tőle.
Kitartást és sok sikert kívánok az úthoz!

 (2009. március 26.)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás